Oldal kiválasztása

Jegenyék – A bojnyik – antikvár

Fülszöveg
Minden bizonnyal meglepi majd azokat, akik Szilvási Lajost mai témájú műveiből ismerik, hogy az író most – váratlan játékos kedvvel és egyszersmind gondos kutatással – az 1860-as évek, a kiegyezés korának valóságába merült le, s azt az illúziót kelti fel, mintha a kor nagy elbeszélőinek, Jókainak, Mikszáthnak kortársaként és hódoló tanítványaként szerezte volna e munkát.
A betyárrá lenni kényszerült, alig-legény Jegenye Pál kalandos-romantikus történetével az író egy családregény-sorozatot indít el, amely napjainkig fogja követni a regény hőseinek és leszármazottjainak sorsát. Ez az “apokrif” múltszázadi betyárlegenda a kiegyezés értékelésében – sorsdöntő szükségességének elismerésével – szembefordul a közelmúlt fellengzős, egyoldalú ítéletével. A “bojnyik” e jóérzésű, és ha kell agyafúrt pásztorlegény üldözésében és mentésében szinte az egész vármegye érdekeltté és részessé válik, s ez a nagyszabású kaland két táborba osztja a megye jelességeit a maradiság és a polgáriasodás frontvonala mentén. Magas pártfogók is társulnak a bojnyik két gyöngéd szívű, bájos pártolójához, tudta nélkül így kovásza lesz a folyamatnak ő is, ami e történet idejében hatalmas lendülettel megindult Magyarországon: a haladásnak (és gáláns védőszelleme két házasságnak).

Jegenyék – A bojnyik
Szerző Szilvási Lajos
Szerkesztő Ács Margit
Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1987
Kötés típusa: Vászon
Oldalszám: 660 oldal
Sorozatcím: Jegenyék
Kötetszám:
Nyelv: Magyar
Méret: 19 cm x 13 cm
ISBN: 963-15-3418-9

Tartalom
A magányos rabló 11
Az üldözött 35
A kelepce 58
A halál komája 86
Két születésnap 118
A betyár becsülete 157
A találkozás 189
Karácsonyi vadászat 218
Eszter 249
A párbaj 281
Télidő 331
Tavasznak várása 379
A bojnyik vére 427
Pünkösdi rózsák 488
Tűzhalál 557
Dátumok 1867-ből 628
Szótár 641

3.50

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: VDN-3 Kategória:

HungarySlovakiaUkraine