Oldal kiválasztása

Hősök voltak, s azok is maradnak – antikvár – dedikált

Szülőfalum, Szigetmonostor férfiai az első és a második világháborúban

„Tiszteletreméltó kezdeményezés nyomán immár több alkalommal került sor az 1943. január 12-én bekövetkezett doni katasztrófáig való emlékezésre, tengőinkben is. Ott született a gondolat: sietve meg kell írni a még életben lévő katonatörténetét! Úgy éreztem azonban, hogy ez akkor igazán tisztességes, ha nemcsak a doni harcokat megjártak sorsát örökíti meg a toll, hanem minden olyan falubeli férfi katonasorsát, aki valamilyen formában érintett. Szándékom az, hogy a velük való beszélgetések révén felelevenedjenek megélt sorsuk eseményei, az, hogy megismerjék azt utódaik és utókor. Reményem az, hogy így sikerül a múlt által betemetett, csak helyenként fellelhető lelki ösvényt kitaposni, s ha többet nem, egy keskenypallójú lelki hidat építeni át az Időn az elődöktől az utódok felé. Azért, hogy emlékezetükbe véssek elődeik sorsát, szenvedéseiket, áldozataikat. Azért, hogy megtanulják tisztelni az előttük járókat. Azért, hogy legalább lélekben hajtsanak fejet előttük, Azért, hogy ne menjenek el tudatlanul, oktalanul és érzés, megindultság nélkül amazok ismert, vagy ismeretlen emléke, sírkövei, hantjai előtt. S legvégül azért, hogy tudják, tartoznak szeretni őket, ápolni emléküket, s ezáltal megtanulják szeretni szűkebb szülőföldjüket, a falujukat hova – vesse az embert sorsa bárhova – egyszer majd visszavágynak. A fentiek vezéreltek abban, hogy hasonlóképpen, fehér lapra kerüljön az, I. világháborút megjártak emlékezete is. Tisztelettel mondok köszönetet mindenkinek, aki előttem feltárta életének ezt a nehéz szakaszát és bizalommal, jó szívvel fogadott. E nemes készség tette lehetővé az “Emlékezet lapjai”-nak megjelenését az Önkormányzat lapjában és a Hőseink c. könyv megírását. Az itthon hagyott anyák, feleségek emlékezete áldozatvállalása megérdemli a legnagyobb tiszteletet, hálát, főhajtást. Szigetmonostor férfiainak történetét a szülőfalum iránti szeretetből és kötelességből irtani meg. Tahi tótfalu több évtizeddel ezelőtt befogadott, ezért az itteniekét tiszteletből és nagyrabecsülésből vetettem papírra.”
G. Szalad István, 2006 augusztus

Kiadó: Magánkiadás
Kiadás helye:
Kiadás éve: 2006
Kötés típusa: Ragasztott papírkötés
Oldalszám: 127 oldal
Sorozatcím:
Kötetszám:
Nyelv: Magyar
Méret: 24 cm x 16 cm
ISBN: 963-060-704-2
Megjegyzés: Fekete-fehér fotókkal illusztrálva.

Tartalom
AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ, 1914.-1918.
Hazaszeretet (Kármán Gyöngyi) 7
Magyar katonák dala (Gyóni Géza) 8
Szigetmonostor férfiainak első világháborús emlékezete, a hadkötelesek … .9
A világháború kezdete 9
A rohatyni csata 10
Az óbudai tengerészlaktanya 11
Katonatörténetek 12
Háborús esemény a faluban 31
Első világháborús hadifogolytáborok Oroszországban 31
Háborús idők imádságos könyve, 1915. Hadifogságba esett imája 32
Halottaink (Juhász Gyula) 33
Sírvers (Gyóni Géza) 34
A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ, 1939.-1945.
A honvéd sírja (Müller Géza Levente) 35
A hazaszeretet 36
A Hadak Útján jársz: Szigetmonostor férfiainak
második világháborús részvétele, a hadkötelesek 36
Katonatörténetek 37
A falu leventéiről 98
A falu II. világháborús eseményei 98
HALKABBAN (Gyóni Géza) 100
VÉGSZÓ 101
KÉPES MELLÉKLET 103

1.27

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: VD-5 Kategória:

HungarySlovakiaUkraine
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe