Oldal kiválasztása

Gyógyítás

A keresztény gyógyító szolgálat alapkönyve, hiszen minden keresztény küldetése a közbenjáró ima.
A keresztény gyógyító szolgálat alapkönyvét tartja kezében az Olvasó. MacNutt leírja, hogy az Egyház kétezeréves története folyamán hogyan alakult az ima általi gyógyítás. Szól arról a küldetésről is. amely bizonyos értelemben minden keresztényre vonatkozik, hogy környezetére gyógyító hatással legyen a közbenjáró ima által.
1967 után, a Zsinatot követően egy csodálatos tavasz indult meg a katolikus Egyházban, a Szentlélekben való megújulás által. A Szentlélek ma is meglepetéseket tartogat számunkra.
MacNutt 1925-ben született Amerikában. Amikor a 60-as években a gyógyítás karizmáját megkapta, sok meghívást kapott, előadásokat tartott és gyógyító szolgálatot végzett a világ mind az öt kontinensén. Alapított egy keresztény gyógyító központot, amely ma is működik. A „Gyógyítás” című könyve egymillió példányban fogyott el Amerikában.
MacNutt egész életét a betegek gyógyításának szentelte. Ő alapozta meg a gyógyító szolgálat elméletét és gyakorlatát. Műveit több nyelvre lefordították. Könyvét ajánlom mindazoknak, akik szeretnék jobban megismerni és gyakorolni az ima általi gyógyító szolgálatot.
Katona István róm. kat. lelkész.
288 oldal puhafedeles.

-20%

2.64

2 készleten

2 készleten

Cikkszám: MAR-20-F6 Kategóriák: , ,

HungarySlovakiaUkraine
1
    1
    Kosár
    Egyházszemléletünk reformációja...
    1 X 1.21 = 1.21