fbpx

Gondold újra, alkoss másképp!

Tananyagba építhető kreatív ötlettár a vizuális neveléshez pedagógusok, oktatók, szakemberek számára

Tanári ötlettárunkban művészeti, vizuális neveléshez kapcsolódó mintafoglalkozásokat találnak öt kategóriában: az egyszerűen kivitelezhetőektől a rajzolásra és festésre épülő kétdimenziós majd háromdimenziós, és a filmes feladatokon át az igazán összetett, komplex előkészítést és megvalósítást igénylő tanulási alkalmakig.

A gyűjteményben a foglalkozásokat 45 perces blokkokra bontottuk, így könnyebben beépíthetőek iskolai tanórák keretébe is, de részben vagy egészben is megvalósíthatók, akár össze is vonhatók. A foglalkozások célja az alkotás örömének átélése, alapelv, hogy nincs jó vagy kevésbé sikerült eredmény. Emellett a feladatok megvalósítása közben olyan többlettudásra is szert tesznek a gyerekek, és olyan gondolkodásmódot sajátítanak el, ami segíti őket más tantárgyak tanulásában is.

Az ötlettárat Szabó-Nyulász Melinda animációs rendező, illusztrátor, művészeti oktató hosszú évek alatt szerzett tapasztalataiból merítve állítottuk össze.
GRAFIKUS
Szabó-Nyulász Melinda

ILLUSZTRÁLTSÁG
fekete-fehér és színes fotókkal, fekete-fehér grafikák, színes grafikák

ISBN
9789635585182

KIADÁS ÉVE
2022

KÖTÉS TÍPUSA
Kartonált puhatáblás

MÉRET
200 x 270 mm

SZERKESZTŐ
Farkas Judit, Pompor Zoltán

TERJEDELEM
188 oldal

10.80

2 készleten

2 készleten

Cikkszám: KAL-164-B8 Kategóriák: ,

HungarySlovakia
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe