Oldal kiválasztása

Erősebb a gyűlöletnél

“Életem ugyanolyan horpadt, szétvert, mint az arcom. Csak az orrom huszonhétszer tört el. Huszonhárom törés a bokszból származik, négy pedig az apámtól. Így a legkegyetlenebb ütéseket attól kaptam, akinek kézen kellett volna fognia, és azt mondani nekem: szeretlek. Három álomnak köszönhetem, hogy életben maradtam: az egyik, hogy véghezvigyek egy hőstettet, ami előttem még senkinek sem sikerült, azaz kieszközöljem elbocsátásomat a javítóintézetből, a másik, hogy bandavezér legyen belőlem, s a harmadik, hogy meg tudjam ölni az apámat…”

A fenti szavakkal kezdi élettörténetét a szülei által elhagyott Tim Guénard. Már egészen kisgyermekként megtapasztalja a legmélyebb brutalitást és megaláztatást, a javítóintézet embertelenségét és kegyetlenségét. Mire eléri az ifjúkort, lényét erőszak és gyűlölet uralja. Ám szíve legmélyén a városi utcák bandavezéreként is érzi, hogy az élet több ennél. A szeretet utáni vágya időről időre véletlenszerű találkozásokhoz vezeti, melyek során fokozatosan megtalálja az elveszített emberséget, boldogságot. Végül egész életét felforgatja a „váratlan találkozás a Szeretettel”: Jézus Krisztussal, aki „erősebb a gyűlöletnél”, s aki irgalmasan magához öleli őt.

További adatok:
Nyelv: Magyar
Oldal: 242
Méret (cm): 14×20
Kötésmód: Puhafedeles
Megjelenés: 2016
Rendelési szám: 12195
ISBN: 9789632776033

-12%

6.70

3 készleten

HungarySlovakiaUkraine
1
    1
    Kosár
    A mennyei ember
    1 X 6.40 = 6.40