fbpx
Oldal kiválasztása

Emmaunelle nővér

A kortárs szerzetesnő – egy gazdag család Istenre találó leánya – a nyomorgók és megvetettek életében osztozva szolgálta Krisztust és embertársait Kairó egyik nyomortelepén.

Ez a könyv egy mindannyiunkat érdeklő izgalmas kérdésre keresi a választ: hogyan lesz valaki a teljes önfeláldozás és a tökéletes szegénység vállalására is képes kereszténnyé olyan családi és jellembéli adottságokkal, amelyek mellett a legkevésbé sem várnánk az ilyenféle döntésekhez szükséges radikális gondolkodást. A világ számára Emmanuelle (ejtsd: Emánuel) nővérként fogalommá vált Madeleine Cinquin 1908-ban Brüsszelben született jómódú fehérnemű- és csipkegyáros leányaként. A makacs, indulatos és fékezhetetlen kislányt – inkább kevesebb, mint több sikerrel – zárdai neveléssel próbálják megszelídíteni. Apja korai halála és gimnáziumi éveinek két olvasmánya kitörölhetetlen nyomot hagy lelkében. (“Az afrikai missziók története” és “Damján Deveuster, a leprások apostolá”-nak élete.) Ettől kezdve bontakozik szerzetesi hivatása: Krisztust látja minden betegben és elesettben, aki tőle vár segítséget. Húsz évesen lép be Párizsban a Sion Nővérek rendjébe. Az első fogadalom után Isztambulba küldik; tanít a missziós iskolában és filozófiát hallgat az egyetemen. De nem tagadja meg a környezete számára merőben szokatlan szociális és ökumenikus hajlamait sem: tanítványait elviszi a textilgyárak munkásnői közé, meg az isztambuli nyomortanyákra, s meglátogatja velük Athenagorász görög orthodox pátriárkát. Visszakerül Párizsba, ahol a Sorbonne-on latin, görög és francia irodalmat tanul, majd Tunisz és Alexandria után rendje Kairóba küldi, ahol liceumi tanárnőként működik. De valami nem hagyja nyugodni. A klasszikus műveltsége miatt megbecsült és immár közismert Emmanuelle nővér 1971-ben – 62 esztendővel a vállain – ugyancsak meglepi rendi előljáróit: engedélyt kér, hogy beköltözhessen a kairói rongyszedők egyik telepére. Meggyőződése, hogy csak úgy tud segíteni rajtuk, ha életformájukat is vállalja. Négy négyzetméternyi földes kunyhójában petróleummal világít, csatornázás nincs, kút az udvaron. És Emmanuelle nővér – aki egycsapásra gyámoltjainak orvosa, tanítója, ügyvédje, békebírója, barátja és közbenjárója lesz – többször is útra kel, és végigkoldulja a világot, orvosi rendelőt, tanműhelyeket építtessen. És ez a nyomor elleni szélmalomharcban felőrlődő szerzetesnő – aki tanárnő korában külön füzetekben gyűjtötte a filozófiával, irodalommal, poétikával, teológiával és művészettörténettel kapcsolatos felismeréseit, aki képtelen úgy társalogni, hogy ne tűzdeljen mondanivalójába Szophoklésztől, Marcus Aureliustól, Dantétól, Pascaltól, Camustől, Paul Valérytől és Julien Greentől származó idézeteket – nos, ez az egykori “par excellence” értelmiségi és eredeti gondolkodó -, boldog! “Azért vagyok itt, hogy emlékezetébe véssem minden rongyszedőnek, legyen az muzulmán vagy keresztény, hogy Isten a Szeretet. Igen, Isten szereti őket, mivel bennem, szegény halandóban – aki ugyanabból az anyagból vagyok gyúrva, mint ők – ott lakozik a Szeretet Lelke. És az Ő indíttatására készséggel átadom életemet arra, hogy életüket megváltoztassam…”

1.00

Cikkszám: ECC-12-I4 Kategóriák: ,

1.00

Cikkszám: ECC-12-I4 Kategóriák: ,

Emmaunelle nővér

A kortárs szerzetesnő – egy gazdag család Istenre találó leánya – a nyomorgók és megvetettek életében osztozva szolgálta Krisztust és embertársait Kairó egyik nyomortelepén.

Ez a könyv egy mindannyiunkat érdeklő izgalmas kérdésre keresi a választ: hogyan lesz valaki a teljes önfeláldozás és a tökéletes szegénység vállalására is képes kereszténnyé olyan családi és jellembéli adottságokkal, amelyek mellett a legkevésbé sem várnánk az ilyenféle döntésekhez szükséges radikális gondolkodást. A világ számára Emmanuelle (ejtsd: Emánuel) nővérként fogalommá vált Madeleine Cinquin 1908-ban Brüsszelben született jómódú fehérnemű- és csipkegyáros leányaként. A makacs, indulatos és fékezhetetlen kislányt – inkább kevesebb, mint több sikerrel – zárdai neveléssel próbálják megszelídíteni. Apja korai halála és gimnáziumi éveinek két olvasmánya kitörölhetetlen nyomot hagy lelkében. (“Az afrikai missziók története” és “Damján Deveuster, a leprások apostolá”-nak élete.) Ettől kezdve bontakozik szerzetesi hivatása: Krisztust látja minden betegben és elesettben, aki tőle vár segítséget. Húsz évesen lép be Párizsban a Sion Nővérek rendjébe. Az első fogadalom után Isztambulba küldik; tanít a missziós iskolában és filozófiát hallgat az egyetemen. De nem tagadja meg a környezete számára merőben szokatlan szociális és ökumenikus hajlamait sem: tanítványait elviszi a textilgyárak munkásnői közé, meg az isztambuli nyomortanyákra, s meglátogatja velük Athenagorász görög orthodox pátriárkát. Visszakerül Párizsba, ahol a Sorbonne-on latin, görög és francia irodalmat tanul, majd Tunisz és Alexandria után rendje Kairóba küldi, ahol liceumi tanárnőként működik. De valami nem hagyja nyugodni. A klasszikus műveltsége miatt megbecsült és immár közismert Emmanuelle nővér 1971-ben – 62 esztendővel a vállain – ugyancsak meglepi rendi előljáróit: engedélyt kér, hogy beköltözhessen a kairói rongyszedők egyik telepére. Meggyőződése, hogy csak úgy tud segíteni rajtuk, ha életformájukat is vállalja. Négy négyzetméternyi földes kunyhójában petróleummal világít, csatornázás nincs, kút az udvaron. És Emmanuelle nővér – aki egycsapásra gyámoltjainak orvosa, tanítója, ügyvédje, békebírója, barátja és közbenjárója lesz – többször is útra kel, és végigkoldulja a világot, orvosi rendelőt, tanműhelyeket építtessen. És ez a nyomor elleni szélmalomharcban felőrlődő szerzetesnő – aki tanárnő korában külön füzetekben gyűjtötte a filozófiával, irodalommal, poétikával, teológiával és művészettörténettel kapcsolatos felismeréseit, aki képtelen úgy társalogni, hogy ne tűzdeljen mondanivalójába Szophoklésztől, Marcus Aureliustól, Dantétól, Pascaltól, Camustől, Paul Valérytől és Julien Greentől származó idézeteket – nos, ez az egykori “par excellence” értelmiségi és eredeti gondolkodó -, boldog! “Azért vagyok itt, hogy emlékezetébe véssem minden rongyszedőnek, legyen az muzulmán vagy keresztény, hogy Isten a Szeretet. Igen, Isten szereti őket, mivel bennem, szegény halandóban – aki ugyanabból az anyagból vagyok gyúrva, mint ők – ott lakozik a Szeretet Lelke. És az Ő indíttatására készséggel átadom életemet arra, hogy életüket megváltoztassam…”

HungarySlovakia