Oldal kiválasztása

Élő nép – Élő egyház – antikvár

Esze Tamás egyházkerületi főgondnok Székfoglaló beszéde a Dunamelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésén Budapesten, 1958. február 20-án

Minden keresztyén embernek, kiváltképpen pedig annak, aki az egyház történetét vizsgálja, figyelmeztetés gyanánt szól ez az ige a Mózes V. Könyve 32. fejezetének 7. versében: “Emlékezzél meg az ős időkről; gondoljátok el annyi nemzedék éveit!”
Megilletődve gondolok most, a főgondnoki tisztbe való beiktatásom órájában, arra, hogy én már 18. főkurátora vagyok a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének. 248 esztendővel ezelőtt lépett szolgálatba a kerület első főgondnoka, s utódainak névsorában híven tükröződik a régi Magyarország társadalmi rendje és az egyház világi részről való kormányzásának története. Az első három főkurátor előkelő birtokos nemesúr volt, s kettő közülök grófi családot alapított. Utánuk 9 gróf következett 1772-től 1898-ig. Az arisztokrata főgondnokok székében aztán politikusok ültek: 4 miniszter kormányozta az egyházkerületet 1957-ig, s a miniszterek sorát csak az 1927-től 1945-ig terjedő időre szakította meg újra egy gróf főgondnoksága.

Kiadó: Református Egyetemes Konvent Sajtóosztálya
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1958
Kötés típusa: Tűzött kötés
Oldalszám: 44 oldal
Sorozatcím:
Kötetszám:
Nyelv: Magyar
Méret: 20 cm x 14 cm
ISBN:

1.62

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: FR-1B Kategória:

HungarySlovakiaUkraine