Oldal kiválasztása

Elizeus – Isten áldáshozó prófétája (Wolfgang Bühne)

Az eredeti igehirdetéseiről ismert Heinrich Kemner lelkipásztor (1903–1993) hagyta ránk a következő frappáns, sok évtizedes lelki gondozói tapasztalatából született mondást: “Nincs szükségünk természetellenes szentségre, hanem szent természetességre!”

Ez a szent természetesség minden olvasónak feltűnik, ha Elizeus életét elolvassa. Elizeus egyike a Biblia azon kevés alakjainak, akiknek élete részletesen kirajzolódik anélkül, hogy egyetlen jellembeli hibát vagy gyengeséget találnánk benne.

Miközben Isten emberei közül sokan előrehaladó korukkal veszítettek bölcsességükből és határozottságukból, addig Elizeus első fellépésétől utolsó órájáig, a halálos ágyán is ragyogó szellemi tisztaságról és határozottságról tett bizonyságot. Élete törések és foltok nélküli – egyöntetű mestermű.

Számos alkalommal emlékeztet Urunkra, Jézus Krisztusra, akinek Elizeus megragadó előképe. Ugyanakkor nagyhatású példakép is mindazok számára, akik korunkban az Úr Jézust és népét szolgálni akarják. Szerénysége, alázata, bölcsessége és irgalmassága rendkívül bátorító mindannyiunk számára.

Elizeus figyelemreméltó példakép a nemzedékek áldott együttműködése terén is, ahol idős és fiatal harmonikus egységben kiegészíti egymást az Úrért végzett szolgálatban.

Ez az értekezés Elizeus megállapításait és figyelemreméltó tanításait az egyháztörténelem kiemelkedő alakjainak műveiből vett idézetekkel támasztja alá.

5.10

Elfogyott

Elfogyott

Értesítsen, ha újra elérhető

HungarySlovakiaUkraine
1
    1
    Kosár
    A megfeszített diadala
    1 X 3.80 = 3.80