Csak légy egy kissé áldott csendben…

A református kegyességben fontos szerepe van a “csendességnek”. Azt értjük ezalatt, hogy mindennapjaink ritmusában van néhány perc (vagy óra), amelyet bibliaolvasással, imádsággal, Isten előtti elcsendesedéssel töltünk. Ilyenkor megállunk a mindent tudó Isten előtt, elmondunk Neki mindent igazán. Örömeinket, kudarcainkat, félelmeinket, vágyainkat egyaránt. Elé soroljuk azokat, akikért felelősek vagyunk: családunk tagjait, munkatársainkat, barátainkat, ellenségeinket. Megkérdezzük Tőle: “Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ApCsel 9,6). Aztán figyelünk válaszára. Válaszát az igéből értjük meg. Az írott igéből: a Bibliából és a testté lett Igéből: Jézus indulatából. Tapasztalatunk az, hogy Isten közelsége megváltoztatja a mi életünket. Az Ő gondolatai nem a mi gondolataink és az Ő utai nem a mi utaink. Az a jó csendesség, amikor a magunk gondolatait, indulatait korrigáljuk és ráhangolódunk Isten akaratára. Isten akaratának megvalósításához kérhetjük és kaphatjuk a Szentlélek erejét. Ily módon erőnk feletti utakon is járhatunk. Odaszánhatjuk magunkat Isten országának szolgálatára. Valamilyen jó ügy szolgálatára. Embertársaink javára.
Jellemzők

Termék típus:
Könyv
Szerző:
Molnár Miklós
Kiadó:
Református Kálvin Kiadó
ISBN:
978 963 300 966 6
EAN kód:
9789633009666
Kötés típusa:
Kartonált puhatáblás
Méret:
14 x 19,5 cm
Terjedelem:
272 oldal
Kiadás éve:
2016

3.40

Cikkszám: KAL-110-G1 Kategória: