fbpx

Ássunk mélyebbre! – Nigel Beynon, Andrew Sach

Amikor a Biblia olvasásáról és megértéséről van szó, nem keresztény emberek és néhány hívő is sokszor egy veszélyes szófordulatot használ: “Nos, ez a te értelmezésed.” Való igaz, hogy megfelelően körültekintő értelmezés nélkül szinte bármit “mondhat” a Biblia. Ez a kötet abból a meggyőződésből született, hogy van helyes és van helytelen módja a Biblia értelmezésének, és a szerzők segítenek abban, hogy helyesen tudjuk olvasni a Bibliát.

Az Ássunk mélyebbre! tizenhat olyan “szerszámot” kínál az olvasóknak, melyek segítségével bármely bibliai igeszakasz mélyére hatolva fedezhetik fel azt a jelentését, amely megfelel a bibliai szerző eredeti szándékának. Példákon keresztül mutatja be, hogy az egyes eszközök miként segíthetik az olvasót abban, hogy valami izgalmasra és fontosra bukkanjon egy-egy szövegben. Az “Ássunk mélyebbre!” feladatok pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy begyakoroljuk az adott eszköz használatát. A könyv tömörsége és könnyen olvasható formátuma ideális minden olyan keresztény számára, aki a legtöbbet szeretné kihozni a Bibliából, Isten szavának a pontos megértésére törekedve.

Nigel Beynon a londoni St. Helen’s Bishopsgate ifjúsági lelkészeként ismerkedett meg és dolgozott együtt Andrew Sach-hal. Mielőtt ezt a könyvet megírták, három éven át együtt szolgáltak, hirdetve az evangéliumot ebben a gyülekezetben a diákok között. Andrew Sach teológiát tanult a londoni Oak Hill Collage-ban, jelenleg pedig a Londonban található greenwichi Grace Church lelkésze és a Cornhill Training Course oktatója.

ISBN 135×205 mm
Méret 1
Kiadás éve: 2022
Kiadó Egyéb
Kötés: puhakötés
Oldalszám: 184

9.90

1 készleten

1 készleten

Cikkszám: HAR-557-D3 Kategória:

HungarySlovakia
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe