Alternatív koráliskola

Az Alternatív koráliskolával szeretnénk református szolgatársainkat a gyülekezeti ének kíséretének felelősségére és lehetőségeinek szépségére ráébreszteni. Letétjeink egy része könnyebb, mint egy átlagos korálkönyvi tétel: ezeket bátran játszhatják kántorképzősök, vagy olyan gyakorló kántorok is, akik a korálkönyv anyagában – mondjuk így – válogatni kénytelenek. Gondolatmenetünk megismerése, reméljük, érezhetővé fog válni azok játékán, akik belátható időn belül egyelőre „csak” a korálkönyvet fogják játszani, de szolgálatukat szeretnék minél kevésbé mechanikusan, minél gazdagabb és minél anyagszerűbb változatosságban végezni. A szemléletmódjuk tágításán túl szeretnénk őket újszerű, az eddig ismertektől eltérő harmonizálású és eltérő hangzású korálokkal meglepni, amelyeket természetesen ugyanúgy tanulmányozhatnak, illetve alkalomról alkalomra ugyanúgy előkészíthetnek, mint ahogy azt eddig a hagyományos korál-tételekkel tették. Végül bízunk abban, hogy lesznek, talán nem is kevesen, akik gyűjteményünk fő célját tűzik ki maguk elé, és megpróbálnak beletanulni a gyülekezeti énekekkel és azok kíséretével való érzékeny bánásmódba, önálló korál-tételek szerkesztésébe és improvizálásába.
Jellemzők

Termék típus:
Könyv
Szerző:
Gárdonyi Zsolt
Szerző 2:
Karasszon Dezső
Kiadó:
Református Kálvin Kiadó
EAN kód:
9789635580811
Kötés típusa:
Tűzött puhatáblás
Méret:
29 x 20 cm
Terjedelem:
80 oldal
Kiadás éve:
2016
Kiadás száma:
Második, bővített

4.90

Cikkszám: PAR-365-B8 Kategória: