Oldal kiválasztása

A remény számai 3:16

A remény huszonegy szóból álló bemutatója, Istennel az élen, és az élettel a sor végén! Parádés felvonulás, amely minket is magával ragad! Olyan rövid, hogy akár egy szalvétára is felírható, és egy perc alatt megtanulható, mégis olyan erős, hogy kiállta kétezer év viharait és kérdéseit. Ha egyáltalán nem ismered még a Bibliát, akkor ezzel érdemes kezdened. Ha már mindent ismersz a Szentírásból, akkor érdemes visszatérned hozzá. Mindnyájunknak szüksége van erre az emlékeztetőre! Az emberiség problémájának “szíve” éppen az emberi szív problémája. S a János 3,16 az a kezelés, amit Isten “felír” nekünk.

Ez az igevers a kegyelem ábécéje, a keresztyén reménységet összefoglaló tartalomjegyzék, melyben minden egyes szó drágakövekkel teli kincsesláda. Olvasd el újra lassan, fennhangon, ügyelve arra a szóra, ami megragadja a figyelmedet! “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Isten ennyire szerette a világot? Szívtiprók, remény- és álomgyilkosok portyáznak ezen a bolygón. A diktátorok tombolnak, az erőszakosok fájdalmat okoznak, Isten azonban szeret! Annyira, hogy kész volt adni is!

Rendelkezéseket?

Szabályokat?

Nyilatkozatokat?

Rendeleteket?

Nem. A János 3,16 lélegzetelállító, észbontó, mindent meghatározó állítása az, hogy Isten “a Fiát adta!” Az egyetlen Fiát! Elvont gondolatok helyett a testbe bújtatott Istent. És mindezt miért? Hogy “aki hisz őbenne, el ne vesszen.”

Szlovák nyelven: https://rozsievac.sk/node/103

7.00

3 készleten

3 készleten

Cikkszám: KIA-49-X2 Kategóriák: ,

HungarySlovakiaUkraine
0
    0
    Kosár
    Az Ön kosara üresVissza az üzletbe